Kezelési lehetőségek
Kisebb vesekő kezelése
Orvosa át fogja tekinteni Önnel a vesekő kezelésének különböző lehetőségeit, amelyek közül a legjobbat fogja felajánlani, figyelembe véve az Ön egészségi állapotát, a kő méretét és elhelyezkedését.
Kis méretű kő esetén az egyik javasolt kezelési mód lehet a fokozott folyadékbevitel, a kő áthaladásának elősegítése érdekében. Ez a tanács azonban nem mindenkinek megfelelő. Bizonyos esetekben, például rohamokban jelentkező erős fájdalom esetén, illetve szív- vagy vesebetegségben szenvedőknél, a túlzott folyadékfogyasztás káros lehet. Mindig kövesse orvosa tanácsát azt illetően, hogy mi biztonságos és megfelelő az Ön számára.
Kis méretű kő esetén ugyanakkor orvosa várakozó megfigyelést is javasolhat. Ez azt jelenti, hogy rendszeres ellenőrzéssel nyomon követi az Ön állapotát és tüneteit, mielőtt döntene a további kezelések szükségességéről.
Ha kis méretű kő zárja el a húgyvezetéket (azaz a vesét a húgyhólyaggal összekötő csövet), akkor a kő valószínűleg magától áthalad rajta. Ez a folyamat fájdalmas lehet, de a tünetek kezelésének több módja is van. Szedhet vény nélkül kapható fájdalomcsillapítót, valamint émelygés esetén hányinger-csillapítót. Bizonyos esetekben orvosa a kő távozását segítő gyógyszeres kezelést (gyógyszeres kőhajtást) írhat fel a kő áthaladásának elősegítése céljából különösen akkor, ha nincs szükség műtétre.
Nem múló fájdalom vagy láz esetén keressen fel egy kórházat, mivel ez sürgős kezelést igénylő fertőzés vagy elzáródás jele lehet.
Ez a fejezet általános információkat tartalmaz a vesekőről. Nem helyettesíti a szakszerű orvosi tanácsadást vagy kezelést. Mindig konzultáljon orvosával vagy egészségügyi szakemberrel az egyéni egészségügyi helyzetére vonatkozó útmutatásért.
Utolsó frissítés: 2025. július
Ellenőrizte:
- Dr. Amelia Pietropaolo (YAU Endourológiai és Urolithiasis Munkacsoport)
- Dr. Riccardo Lombardo (Inkontinencia Szakmai Irányelv Bizottság)
